MENEKÜLTEK SEGÍTÉSE KÁRPÁTALJÁN

Fehérgyarmati raktárkapacitásunk lehetővé teszi azt, hogy nagyobb mennyiségű adományt tároljunk, rendszerezzünk. Ez nagy segítség azoknak az adakozóknak, akik a határon túlra, elsősorban Kárpátaljára szeretnék eljuttatni adományaikat. Egyfajta tranzitállomásként működünk. Átvesszük a kint maradottaknak szánt adományokat és kijuttatjuk a rászorulóknak. Ez nagyon fontos most, amikor áramellátás és fűtés nélkül maradnak sokan a háború miatt.

Jó -bizalmon alapuló- együttműködésünk van a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) Jótékonysági Alapítvánnyal. A két szervezet vezetőit közel 20 éves baráti és szakmai kapcsolat fűzi össze. Együttes munkánk alapelve, hogy „Kéztől kézbe” történjen az adakozás, akkor is, ha ez a láncolat a jelenlegi helyzetben hosszabb az átlagosnál. Az adományokat az ország több pontjáról a gyűjtést végzők juttatják el hozzánk, amit a szervezeteink közötti Humanitárius Segélyszállításra vonatkozó megállapodás alapján a KEGYES szállít tovább Kárpátaljára és közvetlenül adja át a szükséget szenvedők részére.

Az elmúlt hónapok során egyre nagyobb mértékben nő azoknak a belső menekülteknek a száma, akiket Kárpátalján iskolákban, óvodákban, kollégiumokban szállásolnak el, ellátásukról a helyi önkormányzatok a civilek, egyházak közreműködésével gondoskodnak. Ebből a nagy feladatból mi nagyságunkhoz és erőnkhöz képest vesszük ki részünket az együttműködésünknek köszönhetően. (A napi ellátási feladatok mellett hozzájárulva ahhoz, hogy a menekülni kényszerülők hazájukban maradhassanak, közelebb lakóhelyeikhez, várva, hogy mielőbb hazajussanak.)

Svájci magyar protestáns gyülekezetek adományoztak Kárpátaljának Alapítványunkon keresztül. Sok hasznos dolog érkezett, talán a legfontosabbak az orvosi segédeszközök voltak. Mi intéztük a vámügyeket, önkénteseink segítségével lepakoltuk, raktároztuk, rendszereztük az adományokat, azóta folyamatosan folyik segítségünkkel azok kiszállítása.

A KEGYES Alapítvány átadta a munkácsi kórháznak a svájci Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének adományát, amit a Segítő Összefogás Alapítvány tárolt, rendezett. https://kegyes.com/ http://segito-osszefogas.info/

A svájci magyar protestáns gyülekezetek adományait megköszönte a munkácsi kórház.

A KEGYES Alapítvány átadta a nagyszőlősi kórháznak a svájci Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének adományát, amit a Segítő Összefogás Alapítvány tárolt, rendezett.

Folyamatosan halad a szállítás.

Kerekesszékek és mankók kerültek átadásra a rászorulóknak

Nagy mennyiségű adomány érkezett Hollandiából, önkénteseinkkel kirakodtuk, majd rendeztük az érkezett szállítmányt.

Megindult a holland adományok kiszállítása Kárpátaljára, már főztek is több alkalommal a rászorulóknak az érkezett élelmiszerekből.

A KEGYES Alapítvány vezetője és munkatársa Fehérgyarmaton a Segítő Összefogás Alapítvány vezetőjével

12. 18 Egy mai bejegyzés a munkánkról. Ha nem is teszünk ki mindig új bejegyzéseket, a munka folyamatosan zajlik.

05.07. Újabb szállítmány indult a határon túlra.

04. 22. Jó helyre kerülnek a vércukormérők.

04.02. Misa Semota vitte el Szolyvára a KEGYES-től átvett adományt olyan gyerekeknek, akik az orosz bombatámadások elől menekültek meg. Hozzánk ezek az adományok nagyrészt Németországból, de Tiszabecsről, Szegedről, Kisvárdáról, Nagyszalontáról és Magyarkécről is kerültek. Volt köztük olyan is, amit a Segítő Összefogás Alapítvány adott át. Mindenkinek hála és köszönet!

ÚTRA KÉSZEN

03.29. Ma 2, 5 tonna adomány indult el Kárpátaljára a KEGYES szervezésében. Ennek nagyobb részét Németországból a fehérgyarmati raktárba érkezett adományok tették ki, de a KEGYES részére Szegedről és Budapestről átvett adományok mellett több minden kerülhetett a kocsikra a SE Mentőtiszt hallgatói által koordinált gyűjtésből is. Reméljük, hogy a budapesti nagybani piacról érkezett almának örülnek majd az árva gyermekek! Köszönjük Ruszlán, Szergej és Robi, hogy itt vagytok mindig, mikor szükséges és már „otthonosan” érzitek magatokat nálunk!

03. 18 Kárpátalján ellátott menekültek részére adtunk át babakocsikat, babaápolási termékeket.